Hirdetés

Csatlakozz hozzánk


Hirdetés

Hirdessen a General Public blogon!

Árainkról érdeklődjön a marketing@generalpublic.hu e-mail címen.

Kiemelt partnerünk:

ÁSZ: Átláthatóvá kell tenni a pártok kampányfinanszírozását

2011.09.23. 21:02 Faigl Zoltán

Átláthatóvá tenné a pártok gazdálkodását és kampányfinanszírozását az Állami Számvevőszék – áll a General Public Blognak küldött összefoglalóban. A szeptember 9-én tartott konferencia célja, hogy a pártok kampányfinanszírozásai követhetők legyenek, ezáltal pedig visszaszoruljon a korrupció. Ugyanakkor lehetővé kívánják tenni, hogy tudományos kutatók és civil szervezetek is kifejthessék véleményüket a szabályozás fontos kérdéseiről.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke megnyitójában elmondta, hogy régen várt szakmai konferenciára került sor, mivel húsz éve beszédtéma a pártok gazdálkodásának és kampányfinanszírozásának átláthatósága és az elszámoltathatóság javítása. Beszédében kitért arra is, hogy a konferencia a törvény szakmai megalapozásához kíván hozzájárulni. Az elnök reméli, hogy az új törvény megalkotásával a Számvevőszék eddig korlátozott lehetőségei is kiszélesednek.

Már tíz éve is szükség lett volna a módosításra

Horváth Balázs, az ÁSZ felügyeleti vezetője arról tájékoztatott, hogy a Számvevőszék a pártok és a választások rendszeres törvényességi ellenőrzésének tapasztalatai hasznosításával egy évtizede javasolja a kormánynak a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóvá tételét célzó törvénymódosítást. A vezető kifejtette, hogy a pártoknak jelenleg a törvény által előírt éves pénzügyi beszámolója nem biztosítja az átláthatóságot, az összehasonlíthatóságot, és az értékelhetőséget, mivel nem veszi figyelembe a számviteli törvény egységes követelményét.

Törvénysértés büntetlenül

A felügyeleti vezető emlékeztetett: a jelenlegi törvény sok kiskaput hagy a pártoknak, melyeket ki is használnak, így retorzió nélkül követhetik el a szabálytanságokat. Példaként említette, hogy a pártok a kijelölt határidőre – megfelelő szankció hiányában – nem teszik közzé beszámolóikat, valamint ezek a beszámolók egy-két párt kivételével nem valósak, nem megbízhatók. Így viszont nem kell sokat gondolkodnunk azon, hogy miért nem került sor eddig a törvény módosítására.

Eddig megúszták…

A konferencián felolvasták azokat a párttörvénnyel kapcsolatos javaslatokat, melyeket a Számvevőszék az új törvénybe iktatna. Ezek lehetővé tennék a politikai pártok retorzióját, ezzel együtt pedig az átláthatóságot. Az éves beszámolási kötelezettséget fél évvel elmulasztó pártokkal szemben az ÁSZ kezdeményezhetné az ügyészség felé a párt megszüntetését. A költségvetési támogatásban nem részesülő pártok részére – szankcióként – írnák elő, hogy a tiltott bevétel kétszeresét saját forrásból fizessék be a központi költségvetésbe. Hangsúlyt kapott ezen kívül a teljes körű információkat tartalmazó bejelentett kampányszámla bevezetése is.

Több állami pénz, kevesebb politikai befolyás

Dr. Beinerth Gusztáv a Nézőpont Intézet Alapítvány Kuratórium elnöke szerint Magyarországon az állam szerepére és súlyára tekintettel nem lenne jó döntés, ha a pártokat közvetlenül támogathatnák az üzleti szféra résztvevői. Ez igen káros, sőt veszélyes lenne a magyar demokráciára, mert ezzel közvetlen politikai befolyást tudnának szerezni a cégek, ezért az állami támogatásnak kell az elsődlegesnek lennie. Az elnök javaslatai alapján elmondható, hogy kiemelt fontosságú a pártok pénzforgalmi ellenőrzésének feladata, továbbá megfontolandó a civil szféra által ellenőrzött kampányszámla bevezetése.  Véleménye szerint újra kell gondolni a médiatulajdonosok és a politikai hirdetők viszonyát is. A közszolgálati médiának arányos és ingyenes szolgáltatást kellene nyújtani, és azt is biztosítani kell, hogy a piaci adók tulajdonosai ne adhassanak kedvezményeket egyes pártok hirdetéseinél. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben az interneten folytatott kampánytevékenység ellenőrzésének szabályozását is ki kell dolgozni.

Az új törvénnyel csökkenthető lenne a korrupció

Dr. Földes Ádám,  a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója előadásában arról beszélt, hogy eddigi tevékenységük fontos részét képezte a pártfinanszírozásnak, mint a politikai korrupció részének vizsgálata. Megállapításaik szerint a pártok bevételi forrásai „legális”, „illegális” és „tiltott” formát ölthetnek. A „legális” források tükrözik a pártok és a párton belüli csoportok erőviszonyait, a másik két forrás pedig melegágya a korrupciónak és igen nagy károkat okoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://generalpublic.blog.hu/api/trackback/id/tr603251881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.