Hirdetés

Csatlakozz hozzánk


Hirdetés

Hirdessen a General Public blogon!

Árainkról érdeklődjön a marketing@generalpublic.hu e-mail címen.

Kiemelt partnerünk:

Az aluljárók után a közterületekről is eltűnnek a hajléktalanok?

2011.06.02. 12:00 Faigl Zoltán

Ötvenezer forint bírságot is kiszabhatnak a közterületeket életvitel szerűen használókra – az erről szóló előterjesztést 18 igen, 12 nem, illetve 3 tartózkodás mellett szavazta meg a fővárosi közgyűlés az április 27-i ülésén.

Szabó Mihály, a Fővárosi Közterület Felügyelet általános igazgatóhelyettese szerint nem lehet másként felszámolni ezt az állapotot. Szabó egy racionális célkitűzésnek tartja a rendelet, mely előbb az aluljárók, most pedig a közterek hajléktalan mentesítését célozza. Megpróbálunk a hajléktalanoknak alternatívát biztosítani, mert akiben van hajlandóság, igénybe tud venni egyfajta segítséget – mondja az igazgatóhelyettes. Szabó elismerte, aki az utcán akar élni, annak sincs más választása, mint az együttműködés.  Arra a kérdésre, hogy mi lesz télen az utcán maradt ezerkétszáz emberrel, nincs hivatalos válasz, de Szabó Mihály hangsúlyozta: elsősorban nem a büntetés a cél.

Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány diszpécsere elmondta: télen száz százalékos a hajléktalanszállók kihasználtsága, de még így is megközelítőleg ezerkétszáz ember kényszerül az utcára.  A diszpécser behajthatatlannak tartja a bírságot, mert az utcán élők havonta legfeljebb huszonnyolcezer forint szociális segélyt kapnak, ami az életben maradásukhoz szükséges. Matlári értelmetlennek és méltánytalannak nevezte a pénzbírságot kiváltandó elzárást.

 „Dobozokat gyűjtök és abból élek meg, de ez napi szinten párszáz forintot jelent” – meséli az egyik hajléktalan. A bírságot kiváltó elzárás kapcsán azt mondta: én is a jó oldalon harcoltam, voltam rendőr és munkásőr, nem akarok börtönbe menni. A megkérdezettek zöme azt mondta: ha nem a fővárosban, de megtalálják azt a lehetőséget, ahova el tudnak menni.

A Klubrádió Megbeszéljük című, június elsejei műsorában Somfai Ágnes, LMP-s képviselő beszélt arról, hogy Tarlós István Hajléktalan Ügyekért Felelős Főpolgármesteri megbízottnak nevezte ki, miután a képviselőnő erősen bírálta a városvezetés rendelkezését. Somfai szerint Tarlós a rendészeti eszközök felől közelíti meg a kérdést, az LMP szerint viszont szociális eszközökkel lehet javítani a hajléktalan helyzetet a fővárosban.

A bejegyzés trackback címe:

https://generalpublic.blog.hu/api/trackback/id/tr832949826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

majki_1 2011.06.02. 17:37:51

Ha már megkérdezted a hajlékonyokat, én vártam volna egy kis videót is , hogy mit gondolnak, pl az előző postban szereplő emberektől meg is lehetett volna ezt kérdezni.

majki_1 2011.06.02. 17:44:52

U.i: Ha ennyire érdekel a hajléktalan téma, nézz el a vágány utcába, ott van egy zöld vonat kocsi közvetlen az utca mellet, amiben hajléktalanok laknak normális keretek között, meglehetne kérdezni hogyan és miként érték el azt h ott lakhassanak, az engem pl érdekelne.

Faigl Zoltán 2011.06.02. 18:47:12

@majki_1: Köszi a hozzászólást, és a témajavaslatot. Mindenképpen utána fogok járni a dolognak.
A videós dogon rajta vagyok,de sajnos munkanélküli révén szűkösek az anyagi forrásaim, és nem áll rendelkezésemre a technika. Természetesen igyekszem majd folyamatosan fejleszteni és kiegészíteni az írásokat videókkal és képekkel.
süti beállítások módosítása