Szerző: Rebel
Bizonyára nem csak nekem tűnt fel, hogy egyre szaporodnak a tüntetések, tiltakozások a kormány bizonyos intézkedései, vagy konkrétan maga a kétharmados párt ellen. Országszerte vonulnak emberek tömegei az utcára önszántukból, tüntetni, vagy épp azért, mert a deviza és egyéb hitelektől beúszva a végrehajtó viszi a lakásukat, és kényszerből kerülnek az utcára. A két kategória szereplőiben egy dolog egészen biztosan közös: a felháborodás. De ez a való világ, és tényleg a lét a tét. Bár ha a népszerű műsorra vonatkoztatunk, ott is előbb-utóbb kikerülnek a résztvevők a házból, és egy marad, aki a nagy pénzt viszi. E tekintetben találó a név.
Egyre inkább az az érzésem támad, mintha 2005-2006 környékén megállt volna az idő. Mintha csak Gyurcsány Ferenc lenne kormányon, épp csak Orbán Viktorra változtatta volna a nevét. Csak a Fidesz vezére nem mondja Balatonőszödön, hogy „hazudtunk éjjel és hazudtunk nappal” vagy, hogy „elkúrtuk”. Ugyan 
miért is mondaná, hiszen - ahogy a miniszterelnök fogalmazott - Magyarországnak el kell rugaszkodni a válságzónától, és ragaszkodni kell saját megoldásaikhoz. De vajon miért nem szólt senki neki, hogy ne a szakadék irányába rugaszkodjon?
A történet pikantériája az, hogy szóltak. Tízezrek hallatják hangjukat hétről hétre, de az ország vezetése nem hallja meg a kiáltásokat. Vagy pusztán csak annyira túlbuzog bennük a magyarság, hogy a túlcsorduló nemzettudat elvakítja a vezetést. Hiszen az Európai Parlamentben is kijelentette: a magyaroknak senki nem diktálhat.
Az egyetemista fiatalok legnagyobb része külföldön képzeli el a jövőjét. Úgy gondolják, csak ott tudják megteremteni maguknak a megfelelő egzisztenciát. Erre azonban nem csak az értelmiség, de a hátrányos helyzetben lévő roma családok is egyre inkább esélyt látnak. Az utóbbi időben tömegével vándorolnak Kanadába, menekült státusi kérelmüket pedig azzal indokolják, hogy idehaza üldözik őket a skinhead-ek és a neonácik.
Az egyébként is feszült helyzetet pedig csak tetőzik a Magyar Gárdához és egyéb cigányellenes szervezetekhez köthető megmozdulások. Az ellentétek szítása helyett talán valami olyan koncepcióra lenne szükség, mely – ha maguktól nem tudnak – rákényszeríti a magyarországi romákat az integrálódásra – de ez a koncepció nem az erőszak.
Már-már úgy tűnik, egyetlen párt maradna, aki valóban közülünk nagyrészt civilek közül valók, ám róluk igen keveset hallunk a médiában. Valószínűleg nem azért, mert a komplett médiapiac összeesküdött ellenük, hanem mert nincs olyan nagy durranás, amiről be lehetne számolni. Esélyesnek tartom, hogy annyira lefoglalja őket a minimális költségvetésből való lét, és majd a választások idején a parlamentben maradás, hogy a valódi, nagyszabású tevékenységekhez már nem marad energiájuk. Láthattunk már korábban ilyet. 
Gondoljunk csak vissza a Demokrata Fórumra, ahol folyamatosan 1-2 százalékkal haladták meg a parlamentbe jutáshoz szükséges kvótát, és már ezt választási győzelemként értékelték. De mint ez történt az előbb említett párt esetében sanszos, hogy maradandó tettek nélkül idővel fel fog morzsolódni.
Emlékezzenek vissza erre az írásra a két és fél év múlva esedékes választásokkor. Figyeljük meg a részvételi arányt, hiszen már most statisztikákkal bizonyítható, hogy minden eddiginél több a bizonytalan választó, de ez érthető is. Nyolc év kormányzás elegendő volt ahhoz, hogy az emberek kellőképp kiábránduljanak az így is szétszakadó félben lévő szocialistákból. Most, hogy a Fidesz Gyurcsányi utakra lépett és foggal-körömmel ragaszkodnak politikájukhoz, a Political Capital elemzése szerint másfél év alatt több mint másfél millió választót vesztettek.
Ez azt jelenti, hogy ugyanannyi támogatót vesztettek a második Orbán-kormány regnálásának első másfél évében, mint az MSZP a második Gyurcsány-kormány azonos időszakában. Ha más nem is, legalább ez a tény felnyithatná a szemüket, hogy rossz úton járnak, de ahogy a cím is utal rá, a miniszterelnökünk úgy érzi, kétharmaddal bármit megtehet – Gyurcsány után, szabadon.
