Meglehetősen feltűnő jelenség, hogy a Karácsony közeledtével mindenkinek fontos lesz, hogy több millió gyermek éhezik, vagy épp nem kap semmilyen ajándékot az ünnepre. Talán ekkor kezdenek észbe kapni az emberek: „egész évben nem segítettem senkin, a hajléktalant is elzavartam, amikor kért, hát most gyorsan tisztára mosom a lelkiismeretem.” És lám, megkezdődik a nagy adományozás. Kár, hogy a legtöbb esetben csak a saját magunk megnyugtatására, nem szívből.
Gyűlnek a cipősdobozok, vagy a konzervek, amiket aztán – reményeink szerint – eljuttatnak majd a rászorulóknak, és megnyugszik a lelkünk. Az év háromszázhatvanöt napjából egyetlen napon jót cselekedtünk, mert volt pár konzervünk, vagy épp gyermekünk kinőtt néhány ruhát, esetleg megunt néhány játékot. Persze ez is szép gesztus, hisz ami másak hulladék, van, akinek a boldogságot jelenti.
De miért pont Karácsony? A válasz szinte annyira kézenfekvő, hogy nem is gondolnánk rá: mert ez a szeretet ünnepe. E tulajdonságot kapcsolták hozzá, így ilyenkor a legtöbbekben megnő a szeretet érzése és az empátia. Végigvillan az agyunkon: Ha már a másiknak egész évben rossz, legyen egy boldog napja. És mi a helyzet a többi ünneppel? Húsvétkor miért szúrják ki a rászoruló gyermekek szemét egy rossz ízű csokinyuszival? A válasz ugyan az: mert Karácsony a szeretet ünnepe! Manapság furán hangzik a nonprofit megnevezés is. Az emberekbe mélyen beleivódott, hogy semmi sincs ingyen. Ami pedig ingyen van, azért később fizetünk majd súlyos árat. Pedig szerencsére még léteznek olyan aktivisták, akik tényleg segíteni szeretnének. Nem azért, mert könnyíteni kell a lelkiismeretükön, és nem is azért, mert sokat kaszálnak belőle. Pusztán azért, mert úgy gondolják, ezzel jobbá tehetik a világot.
Véleményem szerint nem csak ilyenkor lenne fontos egymásra figyelnünk, hanem egész évben. A figyelem pedig aprócska gesztusokból tevődik össze. Olyanokból, amit a legtöbbször észre sem veszünk, de mégis egy picit jobbá teszik a világot.
