Hirdetés

Csatlakozz hozzánk


Hirdetés

Hirdessen a General Public blogon!

Árainkról érdeklődjön a marketing@generalpublic.hu e-mail címen.

Kiemelt partnerünk:

„Gaskó lefeküdt az Orbán-kormánynak”

2011.12.04. 00:02 Faigl Zoltán

Két tüntetést is tartottak szombaton a fővárosban, melyen Orbán Viktor és Matolcsy György lemondását követelték, valamint a Munka törvénykönyve módosításai ellen tiltakoztak a demonstrálók. A Kockán az Életed elnevezésű megmozduláson körülbelül hat legfeljebb nyolcszáz ember gyűlt össze a Kossuth Lajos tér és az Alkotmány utca sarkánál. Hozzájuk csatlakozott a Szolidaritás mozgalom is a Széchenyi István téren.

 

 

 

Bencz Richárd, a Baloldali Jövő Fórum tagja szerint Gaskó István lefeküdt az Orbán-kormánynak. Éppen pénteken lett volna meghirdetve a vasutas sztrájk, érdekes, hogy hirtelen kifizették őket – mondja Bencz utalva a dolgozóknak ígért MÁV Cargo-s pénzre. Gaskót nagy hangzavar fogadta a tüntetők között. Interjú közben néhány tüntető szamárfület mutatott neki, többen pedig árulónak nevezték. A fórum tagja hangsúlyozta: Ha Gaskó nem lenne áruló, akkor ki merne állni a tömeg elé beszédet mondani – mondta Bencz Richárd.

Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke kifejtette, hogy jogosnak találja a tüntetésen megfogalmazott követeléseket. Szerintem nem rossz szándékúak ezek az emberek, csak nincsenek képben - reagált a történtekre az elnök. Hozzátette: régi követelésüket érvényesítették azzal, hogy a vasutasok megkapták a  MÁV-Cargo eladásából származó ötmillió forintot.

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport tüntetésén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lemondását követelték a didergő civilek a Képviselőház előtt. Már a tüntetés kezdetét megelőzően több száz aláírás gyűlt össze a Decemberi Hét Pont petíción, mely első passzusként tartalmazta a miniszter azonnali lemondását. A beszédek közben az LMP is akcióba lendült. A Képviselőház ablakából a „Gyuri már csomagol” feliratú transzparenst, és egy bőröndöt lógattak le.

A Milla levélben fordul majd az IMF hazai képviselőihez – hangzott el a demonstráción. Azt szeretnék, ha civil részvétel jönne létre a tárgyalásokon. A tüntetés után Juhász Péter, szervező úgy nyilatkozott a General Public-nak, hogy Hajós Andrást bízzák meg, hogy külső szemlélőként legyen ott a tárgyalásokon, és hiteles adatokkal tájékoztassa a polgárokat.

További képek a tüntetésről: facebook.com/merites.magazinmusor

Fotó: Romsics Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://generalpublic.blog.hu/api/trackback/id/tr423435271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása